Értem jött

2008 március 23. | Szerző: Jeka

Értem jött

 

Rejtélyes idegen sétál a téren,

Forró tekintetét tarkómon érzem,

Évek óta követ nagyon halkan,

Hátam mögé nézek, láthatatlan.

 

Folytatom az utam, nem érdekel semmi,

Jó lenne már végre ágyamban lenni,

Testemre zuhan a nyomasztó álom,

Zord alakját már közelről látom.

 

Sötét köpenye alá rejti a testemet,

Jéghideg keze kővé dermeszti lelkemet,

Magával ragad egy végtelen útra,

Átrepít az árnyvilágon túlra.

 

Verejtékben úszva ébredek reggel,

Visszanézek az ágyra, testem nem felel,

Bőröm már szürke, arcom bágyadt,

Nem értek semmit, keresem a választ.

 

Nyílik az ajtó, riadt arc sikolt,

Most már értem, az élet ennyi volt,

Mögöttem áll, átölel újra,

Ennyi időt kaptam a búcsúra.

 

Karjaiba bújva indulok új útra,

Szerelmet érzek, nem vágyok bosszúra,

Búcsúcsókot lehelek a könnyes arcra,

S már készülök az új hajnalra.