A bolond
Állok az erkélyen, a füstöt magamba szívom,
Arcom elfásult, rég nem mutatja kínom,
Fáj minden mi voltál, mi vagy, s mi nem leszel,
Erősebbé tesz, hogy már emberszámba sem veszel.
Üvöltve ontanám átkaim a világra,
A tér közepén őrültnek kikiáltva,
Nem teszem mégsem, elnyelem a mérgem,
Kár volt megalázó kegyedben hinnem,.
Megtagadtam, mindent mi voltam, mi vagyok.
Megaláztam azt is, a rongy nőt, aki vagyok.
Értelme nem volt, hiába a vérontás,
Menekülj, hisz magam vagyok a rontás!